Rebecca Miller vagyok, idén töltöttem be a 18-at. Anyámmal élek Miamiban, pontosabban laktam egészen idáig. Végre elmondta, ki az apám, eddig ugyanis nem volt hajlandó megosztani velem. Igaz, most sem önszántából tette… elszólta magát, nem volt visszaút. Most azonban, hogy tisztában vagyok vele, ki az édesapám, meg akarom keresni. Kíváncsi vagyok rá. Na meg persze az sem egy utolsó érv az otthonról való távozásom mellett, hogy ki nem állhatom anyám új pasiját.

Izgatottan szálltam le a repülőről Berlinben, majd’ kiugrott a szívem, hiszen fogalmam sem volt róla, apám mit fog szólni hozzám. Azt sem tudom, tisztában van e vele, hogy van egy lánya. Nem tudok róla semmit, csak annyit sikerült kiderítenem, hogy Magdeburgban lakik a feleségével. Még az a szerencsém, hogy anyanyelvi szinten beszélek németül!

Taxival mentem el a takaros kis kertes házhoz. Mély levegőt vettem az ajtóban, majd minden bátorságomat összeszedve végre becsengettem. Egy perc sem telt el, nyílt az ajtó. Egy kedvesen mosolygó szőke nő nyitotta ki az ajtót.

-          Szia! Segíthetek valamiben?

-          Jó napot! Rebecca Miller vagyok és Gordon Trümpert keresem. –válaszoltam halkan

-          Gyere beljebb, szólok neki!

-          Köszönöm!

-          Gordon, téged keresnek! –kiabált a nő, nem sokkal később pedig megjelent az apám

-          Hello, ismerjük egymást? –nézett rám kérdőn

-          Szia, én… én Becky Miller vagyok, Eva lánya… és ha minden igaz…

Nem kellett tovább mondanom, láttam rajta, hogy leesett neki.

-          Te vagy Eva lánya? –kérdezett vissza hitetlenkedve

-          Igen –bólogattam

-          Úristen, én nem is tudom, mit mondjak… gyere ide –lépett közelebb a karjait széttárva, mire én megöleltem –Azt sem tudtam, hogy megszült e vagy sem! Fogalmam sem volt róla, hogy élsz!

-          Én is csak nemrég tudtam meg, hogy te vagy az apám –csuklott el a hangom

Hatalmas cseppekben folytak végig a könnyek az arcomon, láttam Gordonon, hogy őt is megrázta a találkozás, szegény nő, biztos ő a felesége, pedig azt sem tudta, miről van szó, csak értetlenül figyelt minket.

-          Hogy kerülsz ide? –ölelt újra magához

-          Anyu mondta, hogy te vagy az apám… sikerült kiderítenem, hogy hol laksz, és eljöttem.

-          Annyira örülök neked! Simone! –fordult a szőke nő felé –Meséltem Eváról, emlékszel?

-          Igen.

-          Terhes lett tőlem, de még mielőtt tudtam volna, mi lesz a gyerekkel, elhagyott. Ő itt a lányom!

Simonét először sokkolta a hír, de hamar feldolgozta, és szerencsére jól lereagálta. Kedvesen üdvözölt a családban, biztosított róla, hogy mindig szívesen látnak és süteménnyel, üdítővel kínált. Az egész napot átbeszélgettük, nagy vonalakban megosztottam Gordonnal és Simonéval az életem, és természetesen ők is megosztották velem az övükét.

-          És mondd csak szívem, hol fogsz lakni?

-          Úgy terveztem, hogy egy ideig kiveszek egy szobát, aztán majd bérelni szeretnék egy lakást Berlinben, a belvárosban.

-          Szobát? Ne bolondozz! Addig maradsz, ameddig csak szeretnél! –biztosított róla Simone, hogy szívesen látnak

-          Persze, ez természetes! É s lakást is miből szeretnél bérelni? –kérdezett Gordon

-          Nagyapa nagylelkűen támogat.

-          Á, tehát még mindig jól megy neki az üzlet.

-          Nincs oka panaszra –vontam meg a vállam

-          Gyere kicsim, megmutatom, hol tudsz aludni, merre van a fürdőszoba. Holnap pedig folytatjuk az ismerkedést. –terelt Gordon az emeletre, Simone pedig tiszta törülközőt és ágyneműt készített elő

Rettenetesen féltem ettől a találkozástól, de hála az égnek nem volt mitől. Az apám állati laza és jófej, ráadásul a felesége is egy imádnivaló nő.