8. rész
Mia 2013.01.23. 13:42
Piros miniruhát vettem fel, piros tűsarkúval, a hajam kivasalva omlott a vállamra. A jól bevált cicavonalat ismét meghúztam a szememen, majd utolsó simításként felkentem a vörös rúzsom a számra.
- Váó –nézett rám szájtátva, mikor kiléptem a fürdőszobából
- Jó leszek így? –fordultam meg a tengelyem körül
- Mi az hogy! –macsós mosoly ült ki az arcára- Indulhatunk?
- Persze
Egy part menti bárba mentünk biliárdozni. Kikértünk magunknak egy-egy kólát, majd lefoglaltunk magunknak egy asztalt. Jól elvoltunk, sokat nevetgéltünk, de aztán a szomszédos asztalt néhány srác lefoglalta, onnantól kezdve pedig egyre inkább elment a kedvünk a játéktól.
Akárhányszor löktem, azok a srácok vagy a dekoltázsom, vagy a fenekem bámulták, igencsak pofátlanul. Ez még mind nem lett volna semmi, próbáltuk figyelmen kívül hagyni őket, de amikor hangosan kezdték ecsetelni, mit csinálnának velem, betelt a pohár. És nem csak nálam, Tomnál is.
Épp Tom következett volna a játékban, mikor egy újabb megjegyzés ütötte meg a fülünket, Tom pedig begurult. Tiszta erőből vágta le a dákót a földre, mire mellettünk végre befogták.
- Mégis mi a faszt képzeltek magatokról? –fordult feléjük
- Mi bajod van, haver? –kérdezte az egyik megszeppenve
- Mi bajom van? –kérdezett vissza ingerültebben
- Tom, hagyd. –fogtam meg a karját, de mintha meg sem hallotta volna
- Egy órán keresztül tök jól elvoltunk ebben a kibaszott bárban, erre idejöttök ti, és elbasszátok az egész napunkat! –emelte meg a hangját –Ki a faszt érdekel, hogy mit csinálnátok vele? –bökött felém a fejével – Le se szarom se én, se ő!
- Valami baj van? –lépett oda hozzánk az egyik felszolgáló
- Áh, semmi. Bocs a balhéért. –vetette oda neki –Szar itt a levegő, megyünk is.
Megfogta a kezem, még egy lenéző pillantást vetett a srácok felé, én pedig csak csendben követtem őt. Azok a fiúk meg se mertek szólalni, fülüket, farkukat behúzva hallgatták, ahogy Tom rájuk zúdította a haragját. Amíg ki nem létünk a bárból, kussban álltak egymás mellett.
Pár perc séta után egy másik bár teraszára ültünk ki, és rendeltünk két koktélt.
- Én kérnék valami rövidet is! –szólt Tom, mikor a pincér srác már felvette a rendelést
- Akkor nekem is jöhet egy! –mosolyogtam a pincérre, majd Tom felé fordultam- Mi az isten volt az előbb?
- Micsoda?
- Azokkal a gyökerekkel…
- Elöntötte a szar az agyam. Elég hülye érzés úgy biliárdozni, hogy közben megállás nélkül azt hallgatom, milyen pózban dugnák meg ezek a gyökerek a legjobb barátomat.
- Már megint megvédtél –enyhültem meg
- Úgy látszik muszáj. De velem holnaptól csak síoverálban mozdulhatsz ki! –végre elmosolyogott ő is
- Persze –nevettem fel
Egy óra beszélgetés után elmentünk vacsorázni egy irtó klassz helyre. Ablak mellé ültünk, gyönyörű kilátás nyílt a tengerre, az étterem is állati hangulatos volt, a kaját már meg sem említem! A vacsi után még megittunk egy koktélt, aztán hamar leléptünk. Hiszen a nap következő állomása az alapozás a bulira, azt pedig mégsem egy nívós étteremben kéne kivitelezni. Így hát hamar kerestünk egy másik helyet, ahol eleinte csak pezsgőt, később már rövidet és koktélokat rendeltünk.
- Jött egy sms-em –jelentette ki Tom, mikor hallottuk a telefonja pittyegését
- Ki az? –kíváncsiskodtam, míg ő előtúrta a zsebéből
- Bill
- Na, mit ír? Biztos hiányzunk már nekik! –nevetgéltem
„Olvastuk az üzenetet, mi a Wild helyett a Taboo-ba megyünk. Bill”
- Hol a francban van az a Taboo? –ráncoltam a homlokom
- Nem tudom –vonta meg a vállát- Menjünk velük?
- Ja, ne bulizzunk külön.
- Majd fogunk egy taxit –mondta, és már pötyögte is a választ
„Ott találkozunk.”
Pár óra múlva a Taboo előtt szálltunk ki a taxiból. Egyikünk sem volt túl beszámítható, de a lényeg, hogy beengedtek minket a helyre. Viszonylag sokan voltak, de nem volt tömegnyomor. És az első benyomásom alapján, eddig ez a legjobb hely, ahol voltunk. Tetszett, hogy a hely háromszintes. A bejárat egy hatalmas tánctérre vezet, oldalt pultokkal, középen magasított tánctérrel. Innen lehet menni lefelé, mondhatni a pincébe, ahol már az előzőtől eltérő stílusú zenéket játszik a dj. A harmadik szint pedig úgymond a középső terasza. Ez már sokkal kisebb, mint az előző kettő, gondolom, inkább a VIP vendégeknek lehet fenntartva.
Ahogy beértünk, azonnal bevetettem magam a tömegbe, táncolni kezdtem. Tom eleinte nem volt túl lelkes, de amint megérkeztek a többiek is, elengedte magát ő is, én pedig felrángattam magammal a színpadra, hogy ott táncoljunk tovább.
- Elmegyek piáért, hozzak neked is valamit? –hajolt a fülemhez
- Aha! –bólogattam hevesen
- Mit kérsz? –kiabált, hogy halljam a zenétől
- Mindegy, rád bízom! –kiabáltam én is a fülébe, mire ő csak bólintott, lemászott a színpadról és a pult felé vette az irányt
Egyedül táncoltam tovább a színpad szélén, míg Tomra vártam, közben pedig a többieket kerestem a szememmel. Bill és Gustav a fal mellett lötyögtek egy-egy itallal a kezükben, Georg pedig a tömegben táncolt egy lánnyal. Billék hamar észrevettek, mire én mosolyogva integettem nekik ezerrel. Ők csak a fejüket rázva mosolyogtak rajtam.
Nemsokára Tom is visszaért, egy pohár mojitoval és egy üveg sörrel.
- Köszi, imádlak! nyomtam egy puszit az arcára
- Nincs mit. Nem megyünk ki cigizni?
- De, menjünk!
Kint aztán rá is gyújtottunk mind a ketten, de én annyira fel voltam pörögve, hogy még a kerthelységben is ezerrel táncoltam. Egyik kezemben a cigivel, másikban a koktélommal ráztam magam Tom előtt, neki pedig rohadtul tetszett a helyzet. Láttam rajta, elég volt ránézni.
- Velem leszel egész este? –hajoltam közel hozzá
- Ha szeretnéd.
- Nem akarsz csajozni? –kérdeztem, majd elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudja nézni
- Úgy látszik ma este te vagy a csajom –kaján mosolyra húzódott a szája
- Csak az álmaidban, Tom! –gonoszkodtam vele, amire már nem vágott vissza semmit
|